Háromszor volt az év atlétája Kállay-Saunders András
2010.12.09. 16:33, barbee
A Megasztár félvér versenyzőjének felsőteste sokak fantáziáját megmozgatta a műsor kezdete óta. Kállay-Saunders András ugyan a múlt hétvégén kiesett, de végre kiderült, minek is köszönheti a kidolgozott izmait.
Négy sportágból kell jeleskedni az amerikai középiskolákban ahhoz, hogy valakit egyáltalán jelöljenek az év atlétája címre.
András focizni szeretett a legjobban, de emellett jól kosárlabdázott, baseballozott és atlétikában is remekelt, így eredményei miatt három alkalommal is megkapta a kitüntető díjat a középiskolájában.
Az aktív, sportos életmódnak pedig más gyümölcse is lett, hiszen a rendszeres sport miatt kitűnő testi adottságoknak örvend az énekes, ami a fiú felbukkanása óta gyakran témává is vált a magazinokban, sőt még a Megasztár adásai alatt is.